Életrajz

Horthy Miklós 88 évet élt. Ez a honlap megpróbálja különböző nézőpontokból bemutatni ezt az életutat, hogy teljes képet adhasson erről a mai napig viták kereszttüzében álló emberről.

Családi élet

1868 június 18-án született, ötödik gyermekként a kenderesi Horthy-birtokon, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében, Magyarországon. Élete első éveiben francia magántanár oktatta, majd német nyelven végezte középiskolai éveit – ahogy kora nemesi középosztályának gyermekei közül számosan. 1901. Július 22-én kötött házasságot Jószási Purgly Magdával Négy gyermekük született. Tengerésztiszti évei alatt családja is elkísérte különböző szolgálati helyeire.

Erős szálak fűzték családtagjaihoz. Ez már korai leveleiből kiderül. ^[1] Súlyos csapásként érte, hogy gyermekeit egymás után kellett elveszítenie. Legidősebb lánya, Magdolna gyerekkora óta beteges volt, 1918 októberében, 16 éves korában skarlátban hunyt el. Második gyermeke Paulette 1940-ben halt meg. Legidősebb fia vadászpilóta bevetés közben vesztette életét a keleti fronton 1942 augusztus 20-án, 38 esztendős korában.

Tengerésztiszti karrier

18 évesen a Magyar Királyi Tengerészeti Akadémiára iratkozott be, ahol négy évig tanult. Saját visszaemlékezése szerint az akadémia mottója „ A kötelesség az élet felett áll” meghatározta következő évtizedeit.

1886-ban eljutott Barcelonába, két évvel később Hollandiába. 1893-ban a Saida fedélzetén pedig világkörüli útra indult. Ennek során látta az Arab-tengert, Bombay-t, Colombo-t, Bankogot, Borneo-t, a Salamon-szigeteket, Malajziát, Sydney-t, Melbourne-t , Új-Zélandot, és Batáviát. Évtizedekkel később feljegyzett útleírásából az látszik kirajzolódni, hogy a gyarmatosító brit birodalom nagy csodálatot váltott ki belőle. A britekről ekkor kialakított képe évtizedek múltán is hatással volt gondolkodására.

1898-ban, két évvel II. Osztályú Sorhajóhadnaggyá avatása után eljutott Nagy-Britanniába is. Egy monarchia által rendelt torpedónaszád átvétele volt a feladata. Technikai problémák miatt a tervezettel ellentétben hetekig az országban kellett maradnia, így alaposan megismerhette Londont.

Fordulópontot jelentettek az életében az 1908-1909-es esztendők. Feszült nemzetközi helyzetben, az annexiós válság idején rendelték szolgálati helyéül Konstantinápolyt. Nem sokkal megérkezése után, 1908. Júliuásban győzött az alkotmányos, parlamentáris berendezkedést követelő „Ifjú Török Mozgalom”. A hatalomra jutott ifjú törökök az ország balkáni befolyását is meg akarták erősíteni, ahol érdekeik az Osztrák-Magyar Monarchia területi igényeivel álltak szemben. 1908. Október 6-án azonban a Monarchia orosz beleegyezéssel annektálta Bosznia Hercegovinát. A török közhangulat Ferenc József ellen fordult. Tüntetések, és az osztrák-magyar áruk bojkottja jellemezte az időszakot. Horthy, mint az eseményeket közelről szemlélő osztrák-magyar sorhajókapitány, rendszeresen küldött katonapolitikai beszámolókat feletteseinek, a bécsi Hadügyminisztérium Tengerészeti Szekciójának, illetve a Közös Hadügy- és Külügyminisztériumba. Jelentései , melyekben tárgyilagosságra és részletességre törekedett a legmagasabb szitnre is eljutottak. ^[2]

1909 Júniusában felettese, Raimondo Montecuccoli admirális Ferenc József szárnysegédjének ajánlotta.

1933-ban így nyilatkozott Hóman Bálintnak erről az időszakról: “ Ez az öt év, egyedül ez tesz képessé, hogy mai hivatásomnak komolyan és méltósággal tudjak megfelelni. Ott tanultam mindent, aminek az utolsó tíz évben igazán hasznát veszem.” ^[3]

Az első világháború kitörésekor Horthyt visszarendelték a flottához. , ahol az első hónapokban a Polában állomásozó Habsburg csatahajó parancsnoki tisztét látta el.

1915 májusában a Novara Gyorscsirkáló parancsnoksága alatt egy német tengeralattjárót vontatott tehergőzösnek álcázva szövetéges vizekre. Az akció kivitelezésért Horthy megkapta a Katonai Érdemrend III. Osztályát, illetve a német Vaskeresztet.

1915 októberében az entent kordont épített az otrantói szorosban, hogy a Mediterrániumot lezárja a központi hatalmak tengeralattjárói elől. Horthy hónapkon keresztül szorgalmazta elöljáróinál a tengerzár elleni támadást, s a szoros megtisztítását. 1917. május 4-én parancsnoksága alatt három gyorscirkáló futott ki Cattaro kikötőjéből: a Novara, a Saida és a Helgoland, illetőleg két magyar torpedóromboló a Csepel és a Balaton. A korahajnali rajtaütés során a zárat alkotó negyvenhét drifterből a három cirkáló tizennégyet elsüllyesztett, hármat súlyosan, egyet pedig könnyebben megrongált A halottak és az eltűntek száma kilenc fő volt, köszönhetően annak, hogy az ellenfelek mindkét oldalról a lovagiasság szabályait betartva harcoltak. ^[4]

Visszafelé úton Brundisiumból érkező brit naszád támadt a három cirkálóra. A Novarát a hirtelen kitört ágyútűz-párbajban találatok érték. Horthy parancsnok maga is súlyosan megsebesült, és hordágyról fekve irányította az ütközetet.

A győzelem vitathatlan volt, a blokád azonban néhány hét múlva helyreállt.

1918 február 1-én nevezték ki Horthyt a Prinz Eugen csatahajó parancsnokává., melyet nagyjából két hét múlva vet át. Ugyancsak február első napján a Monarchia legnagyobb haditengerészeti bázisán matrózfelkelés tört ki. Régóta része a történeti közbeszédnek , hogy a véres megtorlást Horthy Miklós rendelte el. A felkelés leverése idején ő azonban még Polában tartózkodott. Az azonban igaz, hogy a Prinz Eugenen is nagy volt az elégedetlenség. A nyilvánvalóan vereség felé közeledő háború, az ezt kísérő ellátás beli hiányosságok, az elmaradó bérek, a nemeztiségi ellentétek miatt a katonai fegyelem meglazult, a legénység lázadozott. A parancsnok határozott fellépésének köszönhetően azonban ezen a csatahajón nem vették át a felkelők a hatalmat.

Valószínűleg ez győzte meg az uralkodót, IV. Károlyt, hogy Horthy az alkalmas ember arra, hogy a flottán belüli növekvő elégedtlenségen úrrá legyen.

Ennek következtében emelte Horthy Miklóst az uralkodó ellentengernagyi rangba, s nevezte ki Osztrák-Magyar tengeri flotta vezetőjévé, megelőzve ezzel 18 rangban előtte álló tisztet. ^[5]

Kormányzóvá választás és az első évek

A meglévő társadalmi egyenlőtlenségeknek az elhúzódó véres világégésnek, s az azt követő eladdig példátlan méretű infláció miatt forradalom tört ki nem csupán Budapesten, de a vesztes országok nagyrészében, így Bécsben és Berlinben is. IV. Károly király mindkét államban „visszavonult uralkodói jogainak gyakorlásától.” Magyarország Köztársasággá nyilvánította magát. A gróf Károlyi Mihály államelnök által kinevezett kormányok földosztásba kezdtek, választójogi törvényt refolmáltak, és az általános háborús kiábrándultságnak engedve – meglehetősen naívan – a magyar hadsereg lefegyverzése mellett döntöttek. ^[6]

1919. március 20-án vette át a koalíciós kormány a győztes szövetséges hatalmak fegyverszüneti jegyzékét, mely előjelezte a majdani békeszerződés államhatárait. Magyarország eszerint területének több, mint két harmadát elveszítette. [7] A koalíciós kormány belebukott a béketervezetbe. Kun Béla vezetésével a Kommunisták Magyarországi Pártja került hatalomra. Egy rövid életű diktatúra vette kezdetét, hivatalos szintről irányított túszejtésekkel, internálásokkal, s Lenin-fiúknak nevezett különítményesek vidéki vérengzéseivel.

1919 májusában az antanthatalmak hallgatólagos beleegyezésével Csehszlovákia és Románia kétirányú támadást intézett Magyarország ellen. Előbbieket gyors mozgosítással sikerült visszaverni, utóbbiak azonban augusztus 1-re a fővárost is elfoglalták és kifosztották, majd tovább haladtak a Dunántúl északi részén Nyugat felé.

1919 januárja és augusztusa között Magyarországon 4 bal és 5 konzervatív kormány regnálást élte meg, egy Habsburg főherceg kormányzósága alatt. Egyiküket sem ismerték el nemzetközi porondon. Az ország egy része francia megszállás alatt állt, a román hadsereg nyomult előre, elfoglalta és kifosztotta Budapestet.

Horthy Miklós 1918 őszén, az uralkodó utasítására átadva a flottát a Délszláv Nemzeti Tanácsnak, jelentkezett Budapesten, majd miután Friderich István, a katonatanács akkori elnöke számonkérte rajta a hajóhad átadását a szövetséges hatalmaknak, hazautazott kenderesi birtokára.

A Magyar Tanácsköztársaság megdöntésére két emigráns szerv is létrejött. Bethlen István vezetésével 1919 áprilisában Bécsben alakult meg az Antibolsevista Comité (közismertebb nevén ABC) mely folyamatosan kapcsolatban állt Károlyi Gyula gróf Aradon működő ellenkormányával. A két szervezet 1919 májusában, a francia megszállási zónába tartozó Szegeden fúzionált. Egy csoportnyi nagyrészt középnemesi katonatiszt jákfai Gömbös Gyula vezetésével hadsereg toborzásába kezdett, a Monarchia legmagasabb rangot elért, így leghíresebb katonatisztje, Horthy Miklós nevével. Horthy májusban érkezett meg Szegedre, elfogadva a Károlyi-kormány hadügyminiszteri posztját. Június 12-én azonban a miniszteri tárcáról lemondott, hogy átvegye a megalakult Nemzeti Hadsereg vezetését. ^[8]

Augusztus folyamán, midőn a román haderő az antant nyomására kelet felé elhagyta Nyugat-Magyarországot, s Budapestet, Horthy seregével Szegedről Siófokra tette át a székhelyét. Végigvonulva az Alföldön, a Duna-Tisza közén, majd Tolna és Baranya megyében a Nemzeti Hadsereg különítményeseinek útját tömeges statáriális kivégzések, kínzások, megszégyenítések kísérték. Meglátásuk szerint a Tanácsköztársaság felelőseivel szemben léptek fel. Gyakorlatilag a Tanácsköztársaság vezetői ekkor már mind külföldön voltak. Az áldozatok , többnyire örét helyi, ártatlan civilek köréből került ki, akik fő bűne általában az volt, hogy támogatói voltak az előző rezsimnek, vagy egyszerűen csak zsidó származásúak voltak. ^[9]

A hadsereg augusztus közepén Sikófokra érkezett. A hónap második felében Sir Adam Clark brit vezérőrnagy érkezett budapeste, hogy egy, a szövetségesek számára is megfelelő kormány felállításáról kezdjen tárgyalásokat. Horthy, mint az egyetlen ütőképes magyar hadsereg vezetője meghívást kapott ezekre a megbeszélésekre, melyek során elhatározást nyert, hogy általános választásokat fognak tartani Magyarországon, s ennek megtörténtéig egy koalíciós kormány alakul. A választások előtt Horthy bevonulhat seregével Budapestre, és átveheti az uralmat a főváros felett. ^[10]

A fehérterror egyik legnagyobb kérdése magának Horthynak személyéhez kapcsolódik. Írott parancs nem maradt fenn, amelyben tisztogatásokra adott volna utasítást. Nyilvánvaló, hogy különítményes parancsnokai személyükben szadista, nem egy esetben egyértelműen mentális betegségektől szenvedő emberek voltak, akik élvezetüket lelték a gyilkosságokban és kínzásokban. Nem feltétlenül volt szükségük utasításra. Közülük egyik leghírhedtebb, Prónay Pál emlékirataiban azt állította, hogy Horthy szóban személyesen szólította fel a tisztogatásra, és ezt nem volt hajlandó írásba foglalni. Tény azonban, hogy memoirja fogalmazásának idejére Prónay a konszolidálódott rendszer peremére szorult, sértett egzisztencia volt. Hitelessége így megkérdőjelezhető. ^[11]

Horthy maga emlékirataiban úgy fogalmaz: "Egyetlen törvénytelen tett elkövetésére sem adott parancsot a fővezérség." ^[12] S a mondatot egy róla szóló könyv szavait idézve folytatja ezután: "Ha a vezető a maga nagy célját el akarja érni, nem szabad holmi csekélység miatt leintenie előre rohamozó csapatát, melynek lendületét és áldozatkészségét minden helyzetben fenn kell tartani, vagy hatáskörüket túllépő tisztjeit mindjárt szigorúan megrendszabályoznia, sőt esetleg agyon is lövetnie. Ezzel ugyanis csak a lázadás veszélyét, vagy még annál is többet idézne elő." ^[13]

Eszerint tehát Horthy azt mondja nem adott parancsot, de tudott az atricitásokról, viszont nem állította le őket. Edgar von Schmidt-Pauli, az idézett munka szerzője nyilvánvalóan nem tudta, hogy a Nemzeti Hadsereg nem háborúba készült, és nem rohamozott éppen senkit. Feltehetően azt sem tudta, milyen mérvű atrocitások történtek, különben nem nevezte volna őket "holmi csekélységnek" E kettőt Horthy sem állította egyértelműen szavaival, hiszen csak idézte Schmidt Paulit, de ezt a részt nem cáfolta, nem is helyesbítette. Így viszont indok nélkül marad, miért nem állította meg parancsnokait. Feltehetően annak a szakirodalmi állításnak van igaza, mely úgy fogalmaz, ebben "katonáival való szolidaritása és az ellenforradalmárok közti nagyfokú egymásrautaltság játszhatott szerepet." Shchmidt Pauly szavainak idézése korrekció nélkül, köztük a "csekélység" kifejezéssel pedig talán azt is engedi sejtetni, hogy a vérengzések mértékét lehet, hogy nem ismerte, s elvétve előforduló kilengésekről gondolt elszámolni emlékirataiban. ^[14]

Szövetségesekkel folytatott tárgyalásokat követően 1919 november 23án Magyarországon új kormány alakult, melyet a szövetséges hatalmak is hivatalosan elismertek. 1920 február 16-án a magyar parlament összeült, hogy közjogi helyzetéről határozzon. ^[15]

1920 március 1-én a magyar parlament Horthy Miklós kormányzóvá választása mellett határozott. Horthy Miklós emlékezete szerint ő maga először megtagadta az eskü letételét, mivel hogy a kormányzói tisztség törvényben szabályozott jogait nem gondolta elegendőnek. Miután ígéretet kapott jogai kibővítésére, elfogadta a választást A jogköröket az elkövetkező két évtizedben többször újraszabályozták. ^[16]

IV. Károly király kétszer kísérelte meg trónját visszaszerezni. Első ízben 1921 márciusában, másodjára 1921 októberében. Mindkét próbálkozás meghiúsult. ^[17]

Horthy 1920 március 1 és 1944 október 15. között töltötte be Magyarország kormányzói tisztségét. Államfői tevékenységének állomásait és legvitatottabb időszakait külön menüpontokban tárgyaljuk.

A kormányzói évek után

1944 október 17-én a kormányzót feleségével, menyével, unokájával és legközelebbi alkalmazottaival Németországba szállították,ahol a Hirschberg grófok felsőbajorországi kastélyában éltek, SS őrizet alatt a háború további időszakában, elszakítva a külvilág híreitől. ^[18]

1945. május 1-én az Egyesült Államok VII. szárazföli hadseregének katonái érték el először Weilheim térségét, s Schloss Hirschberg kastélyát, ahonnan az SS egységei néhány nappal korábban elvonultak. ^[19] Ezen a napon megkezdődött Horthy Miklós amerikai vizsgálati fogsága, akit előbb egy Augsburg környéki villába szállították, itt rögzítették első kihallgatásait is. Május 9-én itt hozták tudomására, hogy fia, Miklós életben van, s rátaláltak a szövetséges csapatok. A volt kormányzót ezután egy belgiumi hadifogoly-táborba szállították át, ahol a magyar nyilas párt tagjait is őrizték. Itt híreket kapott az 1944 teli budapesti eseményekről. ^[20] A következő egy évben több hadifogolytábort is megjárt. (Lesbois, Mondorf, Wiesbaden, Oberursel, Nürnberg)^[21]

Jozef Sztálin ellenezte, hogy Horthy Miklóst háborús bűnösként letartóztassák, s esetleg kiadják a szövetségesek Magyarországnak. Ennek részéről tpolitikai okai voltak. Az 1920 és 1944 közötti éveket Horthy neve fémjelezte, elítélése, esetleg kivégzése a magyar társadalom egy részében biztos, hogy mártírrá avatta volna, s ez volt a legutolsó, amit a szovjet vezető kívánt a hadserege által megszállt országban.

A volt kormányzó első amerikai kihallgatására 1945. Augusztus 27-én került sor. Érintette Magyarország háborúba lépését, háborús részvételének részleteit, a fegyverszüneti tapogatózásokat, s a magyarországi zsidóellenes intézkedéseket. ^[22] Szeptember 27-én Nürnbergbe szállították a volt kormányzót, több más fogolytársával - többek között Franz von Papen volt törökországi német követtel együtt – ahol már tanúként kívánták kihallgatni. Itt legfőképp Hitlerrel való tárgyalásairól kérdezték.

1945. december 1-én végül találkozhatott több mint egy éve nem látott fiával, aki ezután rendszeresen látogathatta. December 17-én szabadon engedték.

A második világháború után

Ifj Horthy Miklós ezzel szinte egyidőben utazott haza Weilheimbe, ahol a család így végül újraegyesült. 1947 decemberéig éltek ebben a német kisvárosban. Jövedelmüket egy magyar származású, Amerikában élő arisztokratának, Apponyi Madeleine-nek kezdeményezésére életre hívott alapítvány finanszírozta.

A korábban követként Brazíliában élő ifj Horthy Miklósnak sikerült először letelepedési vízumot szerezni dél-Amerikában, így 1947 végén ő elhagyta a családot. Ezután – egy izraeli politikus, Rueben Hecht segítségével – özv. Horthy Istvánné szerzett a család számára svájci átutazó, majd portugáliai belépési engedélyeket. 1948 utolsó napjaiban így Svájc – Olaszország érintése után az Anna C tengerjáró hajó fedélzetén Liszabonba utaztak, s Estorilban telepedtek le. ^[23]