1944. október 15.

Egy beépített német hírszerző, a jugoszláv partizán tárgyalópartner kicsalja a várból ifj. Horthy Miklóst, akit ezután Otto Skorzeny különleges SS kommandója elrabol. 10.30.-kor Horthy Miklós elnökletével összeül a koronatanács, s Horthy bejelenti, hogy fegyverszünetet kér. 12-kor a kormányzó fogadja Edmund Veesenmayer teljhatalmú követet, s tájékosztatja kiugrási szándékáról. Az eredeti terv szerint ezzel egyidőben elhangzott volna a rádióban fegyverszüneti proklamációja, a Kormányzói Kabinetiroda vezetője, Ambrózy Gyula azonban úgy dönt, megvárja a kihallgatás végét, hátha az államfő mégis változtatni kíván a szövegen valamit. E rövid késlekedés után végül elhangzik a Rádióban a kiáltvány, az eredeti tervezetből azonban Lakatos Géza miniszterelnök, mivel kivitelezhetetlennek tartja –minden bizonnyal önhatalmúan – kihúzza a leglényegesebb mondatot: „Mától fogva Magyarország hadiállapotban lévőnek tekinti magát Németországgal.” Miután a kiugrásért felelős katonai biztos, Aggteleky Béla altábornagyot német felbújtásra magyar tisztek fogasra akasztott egyenruhájából kivett saját fegyverével letartóztatják, és saját irodájába zárják, majd minden utasítását visszavonják, így a rádió épületében rendelt készületi őrségre vonatkozót is, a rádió a délután folyamán nyilasok kezére jut. Egy 14.50-kor elhangzó, Vörös János vezérezredes, vezérkarfőnök nevével szignált parancs leszögezi, hogy a proklamáció nem értelmezhető a Honvédség fegyverletételeként, a harcot folytatni kell. 21.40-kor elhangzik Szálasi Ferenc kiáltványa a hatalom átvételéről s a harc folytatásáról Németország oldalán.